2016. szeptember 30., péntek
Édesburgonya levelének alakja
A nevelgetett édesburgonya, vagy más néven batáta növénykéim levélalakját nézegetve, ezt a formát nevezhetnénk az alap klasszikus formának.
2016. szeptember 28., szerda
Az édesburgonya hajtások gyökereztetése
A gumók gyökereztetésével és hajtatásával sokat ügyetlenkedtem, de ezt követően a hajtások gyökereztetésénél már nem várt rám újabb, kellemetlen meglepetés. A vízbe tett hajtások gond nélkül elkezdtek gyökereket fejleszteni.
2016. szeptember 26., hétfő
Melléktermék?
Ez a kép kísérletezgetés eredményeként készült. Eredetileg, csak a kép vágásával próbálkoztam, aztán gondoltam, lett annyira szép, hogy megnézhesd. :)
2016. szeptember 23., péntek
2016. szeptember 22., csütörtök
...és a 3. már hervadt édesburgonya virág
A tegnap feltett kép kiegészítéseként ajánlom ezt a mai képet, amin az édesburgonya növénykém harmadik virága is látszik. Az egy nappal korábban virított, és mire a másik kettő kinyílt, addigra elhervadt.
2016. szeptember 21., szerda
Egyszerre virágzó...
Nagyon érdekes volt számomra a kertben elültetett édesburgonyák virágzása. Az első virág gyorsaságáról a kaktuszok virágzása jutott eszembe, de később átgondoltam, hogy a virág kinyílása és elhervadása sokkal gyorsabban zajlik le a batáták esetén. A kaktuszoknál ugyanis azt tapasztaltam, hogy egy napig csodaszép a virágzás. Napokig várja az ember, hogy na ma már biztosan kinyílik. Végül egy nap elkezdődik a virágzás, talán másnapra nyílik ki igazán és harmadnapra már a hervadás jelei mutatkoznak. Idén az édesburgonyáknál azt tapasztaltam, hogy ez egy napon belül lezajlik. Tehát még a kaktuszok virágzásánál is sokkal gyorsabb a virágzás folyamata. Ezért is különleges ez a kép, hiszen ez a két virág nem egymást követően nyíló virágok, amelyek egy rövid időre együtt virágoztak, hanem két egyszerre nyíló virág.
2016. szeptember 15., csütörtök
Batáta és a levendula
Milyen rokonság van a levendula és az édesburgonya között? Nos, elég távoli. A levendula a wikipédia adatai szerint a növények országába, azon belül a zárvatermők törzsébe, valódi kétszikűek csoportjába, ajakosvirágúak rendjébe, árvacsalánfélék családjába, levendulák nemzettségébe tartozik. Míg az édesburgonya (Ipomoea batatas) a növények országába, azon belül a zárvatermők törzsébe, valódi kétszikűek csoportjába, burgonyavirágúak rendjéba, szulákfélék családjába, Hajnalka nemzettségbe tartozik.
Mindezek alapján - persze, ha elfogadjuk, hogy a rendszertani besorolás a törzsfejlődés során kialakult rokonsági kapcsolatokat is tükrözi bizonyos mértékben - van rokonság még a levendula és az édesburgonya között is. Igaz még annál is távolabbi, mint ami a krumpli és a batáta között van. Pedig a magyar weboldalak szeretik a batátát úgy bemutatni, hogy burgonya, de mégsem krumpli.
Mindez egyszerűen annak köszönhető, hogy az édesburgonya a szulákfélék családjába tartozik, nem pedig a burgonyafélékébe. Ettől még a rokonság egy nagyságrenddel közelebbi a batáta és a krumpli között, mint bármelyikük és a levendula között. Hiszen mind a két faj a burgonyavirágúak rendjébe tartozik, míg a levendula az ajakosvirágúak rendjébe került besorolásra. Ám, hogy a különbözőségek hangsúlyozása után a rokonságot is megnevezzük, mindhárom faj a kétszikűek csoportjába tartozik.
A mindennapi életünk során talán könnyebb ezt a szintű rokonságot elképzelni, ha nem a levendula és az édesburgonya példáját hozzuk elő, hanem például a kutyáét és a mókusét. Mindkét állat gerinces, négylábú és emlős, de az egyik a ragadózók rendjébe, míg a másik a rágcsálókéba tartozik. Hasonlatként ilyesmi rokonságban lehet a levendula és a batáta (vagy más néven édesburgonya).
Ha pedig a burgonya és édesburgonya rokoni szintjére keresünk párhuzamot az állatvilágból, akkor a macska-kutya viszonyt érdemes magunk elé képzelni. Ez esetben nem csak gerinces, négylábú és emlős, mindkét állat, hanem ragadozó is. Viszont az egyik a macskafélék családjába, a másik pedig a kutyafélék családjába tartozik.
Őszintén megmondom, nem hiszem, hogy ilyen étel került volna már magyar ember tányérjára, de akár az is lehet, hogy tévedek. Kimondottan ritkaságnak számít a batáta is a tányéron, a levendulával, meg fűszerként is nagyon csínján kell bánni. Sőt még mindezeket nagyon eltalálva is kijelenthetjük, hogy az így születő ízvilág a klasszikus megszokott ízektől bizony távolabb lesz.
Ám a szakácsok és háziasszonyok világában is vannak igazi újító egyéniségek, akik sokszor mernek élére vasalt farmergatyát álmodni a tányérra.
A levendula jótékony hatása szinte minden esetben az illóolaj tartalmához kanyarodik vissza. Sokat emlegetik a stresszoldó hatását. Ez mindenképp jelentős, amennyiben valaki a molyok ruharágása miatt stresszel felettébb sokat. Hiszen egy jókora levendulacsokorral könnyen elűzheti a ruháitól azokat a randa fenevadakat és máris megszünteti a stressz okát. Persze a szakirodalom ennél tudományosabb eseteket is mérvadónak tekint a levendula stresszoldó hatásának terén.
A batátát meg az egészséges élet kapcsán a cukorbetegek számára szokták ajánlani. Ezzel bele is futottunk az édes-cukros látszólagos ellentmondás témakörébe. Hogyan ajánlhatják a cukorbetegek számára a burgonya helyett az édesburgonyát? Furcsa, de mégis így van. Magyarázatnak azt szokták felhozni, hogy az édesburgonya keményítő tartalma kisebb, rost tartalma pedig nagyobb. Igaz ezt nem orvosok és nem is táplálkozási tanácsadók szájából hallottam.
További képek és infók a levendula kapcsán.
Bevallom az asztrológiához semmit sem értek. Nemrég tudtam meg viszont, hogy honnan is származik a csillagjegyek dátum szerinti besorolása. Ezek a jelképek megegyeznek az égbolton található állatövi csillagképekkel, és pontosan ezért egyeznek meg, mert ezekből származnak. Ugyanis valamikor réges-régen jóval az időszámításunk kezdete előtt a Tigris és az Eufrátesz környékén élő csillagászok lejegyezték, hogy mikor melyik csillagkép előtt delel a nap. Ez számomra egy csodálatos tudományos eredmény, hiszen nappal nem látszanak a csillagképek és ezt mégis ki tudták számolni.
Ezeket a jegyzeteket használták később az asztrológusok, és a mai napig a naptárakban ennek megfelelően vannak megadva az egyes jegyek időszakai. Csillagászati szempontból persze mindez már idejétmúlttá vált, hiszen ma már nem ezekben az időszakokban delel az egyes csillagképek előtt a nap. Így egyes csillagászat iránt érdeklődök bizonyítottnak is látják ezáltal az asztrológiai jóslások hiteltelenségét. Ettől függetlenül én minden mérlegnek, szűznek és oroszlánnak (és egyébként a többi csillagjegy idejében születettnek is) szívből ajánlom a levendula olaj párologtatását, a lakásban a levendula csokrok elhelyezését és a kertben batáta és levendula ültetését.
Szóval, ne feledd! Itt olvashatsz még a levenduláról, és nézhetsz szebbnél szebb fényképeket.
Ha nem hiszel az élőlények rokoni kapcsolatában, akkor ugord át ezt a bekezdést!

A batáta és a levendula rokoni szintje állati hasonlatként
A mindennapi életünk során talán könnyebb ezt a szintű rokonságot elképzelni, ha nem a levendula és az édesburgonya példáját hozzuk elő, hanem például a kutyáét és a mókusét. Mindkét állat gerinces, négylábú és emlős, de az egyik a ragadózók rendjébe, míg a másik a rágcsálókéba tartozik. Hasonlatként ilyesmi rokonságban lehet a levendula és a batáta (vagy más néven édesburgonya).
Ha pedig a burgonya és édesburgonya rokoni szintjére keresünk párhuzamot az állatvilágból, akkor a macska-kutya viszonyt érdemes magunk elé képzelni. Ez esetben nem csak gerinces, négylábú és emlős, mindkét állat, hanem ragadozó is. Viszont az egyik a macskafélék családjába, a másik pedig a kutyafélék családjába tartozik.
További kapcsolatok a levendula és az édesburgonya között
Gasztronómiai élmények! Avagy a levendulás édesburgonya köret
Őszintén megmondom, nem hiszem, hogy ilyen étel került volna már magyar ember tányérjára, de akár az is lehet, hogy tévedek. Kimondottan ritkaságnak számít a batáta is a tányéron, a levendulával, meg fűszerként is nagyon csínján kell bánni. Sőt még mindezeket nagyon eltalálva is kijelenthetjük, hogy az így születő ízvilág a klasszikus megszokott ízektől bizony távolabb lesz.
Ám a szakácsok és háziasszonyok világában is vannak igazi újító egyéniségek, akik sokszor mernek élére vasalt farmergatyát álmodni a tányérra.
Az egészséges élet fényében vizsgálva e két növényt
A levendula jótékony hatása szinte minden esetben az illóolaj tartalmához kanyarodik vissza. Sokat emlegetik a stresszoldó hatását. Ez mindenképp jelentős, amennyiben valaki a molyok ruharágása miatt stresszel felettébb sokat. Hiszen egy jókora levendulacsokorral könnyen elűzheti a ruháitól azokat a randa fenevadakat és máris megszünteti a stressz okát. Persze a szakirodalom ennél tudományosabb eseteket is mérvadónak tekint a levendula stresszoldó hatásának terén.
A batátát meg az egészséges élet kapcsán a cukorbetegek számára szokták ajánlani. Ezzel bele is futottunk az édes-cukros látszólagos ellentmondás témakörébe. Hogyan ajánlhatják a cukorbetegek számára a burgonya helyett az édesburgonyát? Furcsa, de mégis így van. Magyarázatnak azt szokták felhozni, hogy az édesburgonya keményítő tartalma kisebb, rost tartalma pedig nagyobb. Igaz ezt nem orvosok és nem is táplálkozási tanácsadók szájából hallottam.
További képek és infók a levendula kapcsán.
Aki pedig az asztrológiához ért az az édesburgonya hatásáról megírhatja a véleményét
Bevallom az asztrológiához semmit sem értek. Nemrég tudtam meg viszont, hogy honnan is származik a csillagjegyek dátum szerinti besorolása. Ezek a jelképek megegyeznek az égbolton található állatövi csillagképekkel, és pontosan ezért egyeznek meg, mert ezekből származnak. Ugyanis valamikor réges-régen jóval az időszámításunk kezdete előtt a Tigris és az Eufrátesz környékén élő csillagászok lejegyezték, hogy mikor melyik csillagkép előtt delel a nap. Ez számomra egy csodálatos tudományos eredmény, hiszen nappal nem látszanak a csillagképek és ezt mégis ki tudták számolni.
Ezeket a jegyzeteket használták később az asztrológusok, és a mai napig a naptárakban ennek megfelelően vannak megadva az egyes jegyek időszakai. Csillagászati szempontból persze mindez már idejétmúlttá vált, hiszen ma már nem ezekben az időszakokban delel az egyes csillagképek előtt a nap. Így egyes csillagászat iránt érdeklődök bizonyítottnak is látják ezáltal az asztrológiai jóslások hiteltelenségét. Ettől függetlenül én minden mérlegnek, szűznek és oroszlánnak (és egyébként a többi csillagjegy idejében születettnek is) szívből ajánlom a levendula olaj párologtatását, a lakásban a levendula csokrok elhelyezését és a kertben batáta és levendula ültetését.
Szóval, ne feledd! Itt olvashatsz még a levenduláról, és nézhetsz szebbnél szebb fényképeket.
2016. szeptember 14., szerda
2016. szeptember 13., kedd
2016. szeptember 12., hétfő
2016. szeptember 11., vasárnap
Édesburgonya (batáta) elterebélyesedve
Már elfoglalta a rendelkezésére álló helyet a többi növény között az édesburgonya, vagy más néven batáta.
2016. szeptember 9., péntek
Édesburgonya növény, másnéven batáta
2016. szeptember 8., csütörtök
2016. szeptember 4., vasárnap
2016. szeptember 3., szombat
2016. szeptember 2., péntek
A batáta szaporítása 1.
2016. szeptember 1., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)